Bács-Kiskun Megyei Sportszövetségek Tanácsa    
 
 
 
   
 
   
     
 
 
       

 
 
 
ASZTALITENISZ
   
         
 

A Bács-Kiskun Megyei Asztalitenisz Szövetség értékelése (2005)

Szövetségünk a 2005. évre betervezett programot teljes egészében teljesítette. Megrendeztük a felnőtt, ifjúsági, serdülő és újonc egyéni megyei bajnokságot.

A megyei felnőtt férfi csapatbajnokságon az I. és II. osztályban 8-8 csapat vett részt. A nőknél 6 csapattal bonyolítottuk le a megyei bajnokságot. Megrendeztük a Szenior bajnokságot is.
Korosztályos csapatbajnokságokat is szerveztünk.
A megyei felnőtt és ifjúsági TOP-12 bajnokságot is megrendeztük. A megyei utánpótlás részére sorozatversenyeket tartottunk, ahol a versenyengedéllyel nem rendelkező diák sportolók is részt vehettek.

Kiemelkedő megyei rendezvényünk egy volt:

Csengődön került sor október 15-én a Dél-alföldi Régió Amatőr Asztalitenisz Fesztiváljára, amelyen nagy létszámban vettek részt a fiatalok.
Emellett Kecskeméten és Soltvadkerten nyáron nemzetközi edzőtábor volt.
November hónapban pedig az egyiptomi férfi válogatott edzőtáborozott Kecskeméten, akik Afrika bajnokai.

A megyei szövetség az utánpótlás-nevelés területét tartja elsődlegesnek, ahol szép eredményeket értünk el a fentiek alapján. A médiákkal való kapcsolattartás is megfelelő volt.


Kecskemét, 2005. november 17.

Rigó Endre
elnök

 
         
       
 
 
Támogatók:

Bács-Kiskun Megye Önkormányzata

Nemzeti Civil Alapprogram